- Részletek
Minden évben megrendezésre kerül a KASZÓ Zrt. által szervezett nyári Erdésztábor, idén sem történt másképp.
A tábor egyik napján a gyerekek kilátogattak a Kűlvögyi-tavakhoz, ahol Horváth László projektmenedzser körbevezette őket a KASZÓ-LIFE projekt kereteiben készült Erdőkerülő tanösvényen.
A rövid túra során a gyerekek megismerkedhettek az erdészek életével és munkájával, illetve betekintést nyerhettek a KASZÓ-LIFE célkitűzéseibe és eredményeibe. A napot egy vidám hangulatban töltött közös vadpörkölt főzéssel zárták.
- Részletek
A 2018. december 31-én sikerrel zárult KASZÓ-LIFE projekt a fenntartási időszakban a pályázat keretein belül végrehajtott erdészeti termőhelyfeltárásról és annak eredményeiről szakmai napot tartott.
2019. április 24-én a Kaszói Ökocentrumban gyűlt össze közel 50 erdész szakember az erdészeti hatóságot, a társerdőgazdaságokat és a KASZÓ Zrt-t képviselve.
Horváth László projektmenedzser a KASZÓ Zrt. részéről megnyitotta a rendezvényt, kiemelte az erdészeti termőhelyfeltárás jelentőségét, majd dr. Kovács Gábor és dr. Heil Bálint, mint a termőhelyfeltárással megbízott szakemberek ismertették a vizsgálat módszertanát és eredményeit.
A közel másfél órás előadást terepi bemutató követte, ahol 5, az 1800 hektáros vizsgált területre legjellemzőbb genetikai talajtípusok lettek részletesen bemutatva. Sok hasznos információ mellett a szakemberek kiemelték, hogy a klímaváltozás miatt fellépő egyre gyakoribb száraz időszakokban a jövő erdeinek szempontjából felértékelődik a többletvíz pozitív hatása, mely lényegében rámutat a KASZÓ-LIFE projekt célkitűzésére.
- Részletek
Elérhető a Végső jelentés, amely bemutatja a projekt kapcsán végzett tevékenységeket 2013.09.01-től 2018.12.31-ig.
- Részletek
2018.12.31-én lezárult a KASZÓ-LIFE projekt.
A projektben vállat tevékenységeket sikeresen végrehajtottuk, a projekt eredményesnek bizonyul.
A végső jelentést 2019.03.31-ig kell benyújtani.
- Részletek
Elkészült a laikusoknak szóló tájékoztató, ami a projekt céljait, az elvégzett tevékenységeket és az elért eredményeket mutatja be az érdeklődők számára.
- Részletek
December elején a spanyol LIFE Alnus projektnél tettünk látogatást. A KASZÓ-LIFE projekt bemutatása után megismerkedtünk a LIFE Alnus projekttel, amelynek célja, hogy megfelelő módszert találjon a folyómenti égeresek megőrzésére és helyreállítására, és hogy kidolgozzon egy olyan modellt, amit a többi mediterrán országban is alkalmazni lehet az égeresek területcsökkenésének megállítására. A terepi program alatt több olyan folyószakasznál jártunk, ahol a beavatkozások zajlanak. Mindegyiknél ismertették a problémákat, és hogy milyen módszerrel kívánják megoldani azokat. Hasznosnak bizonyult a projektlátogatás és tapasztalatcsere, számítunk rá, hogy a kapcsolat a továbbiakban is fennmarad.