- Részletek
Újabb jelentést nyújtottunk be a Bizottság felé, amiben az elmúlt 1,5 év eseményeit részleteztük.
A jelentés anyaga az alábbi linken elérhető.
- Részletek
Az Országos Erdészeti Egyesület Erdészeti Vízgazdálkodási Szakosztálya látogatást tett Kaszóban, ahol megmutattuk, hogy milyen tevékenységeket végeztünk a KASZÓ-LIFE projekt keretében az erdők egészségügyi állapotának javítása érdekében. A találkozó elején átfogó ismertetést tartottunk az erdőgazdaságról, valamint a projektről, majd terepi bejárás során láthattak egy mederbordát, illetve a Bükki-tónál és Kűvölgyön elvégzett munkákat, valamint a Baláta-tavat is bemutattuk a szakembereknek.
- Részletek
2018. augusztus 5-10. között erdésztábor került megrendezésre a KASZÓ Zrt. szervezésével. A táborba olyan kisiskolásokat vártak, akik érdeklődnek a természet, az erdő iránt.
A hét folyamán az erdei környezettel, az erdőben élő állatokkal, valamint az erdész munkájával ismerkedtek meg a gyermekek. A megszerzett tudást szakmai foglalkozások és eszközbemutatók során sajátíthatták el. A hét második felében Horváth László vezetésével a felújított Kűvölgyi-tónál, egy túra alkalmával, a KASZÓ-LIFE projekt keretében létesült Erdőkerülő tanösvényen kaphattak átfogó ismeretet az erdészeti tevékenységekről, valamint a rokon szakmákról, mint a természetvédelem és vadgazdálkodás fontossága. A túra alatt a projektben elvégzett munkákat is láthatták.
- Részletek
Új feladatok betervezése és a monitoring felvételi időszak meghosszabbítása végett projekthosszabbítást kezdeményeztünk.
A szerződésmódosítást a mai napon kaptuk kézhez, ezután indulhat el a részletes termőhelytérképezés, a 4. tó medrének tuskózása, valamint a töltés védelme érdekében ultrahangos vadriasztó beszerzése.
A projekt zárására így 2018.12.31-én kerül sor.
- Részletek
A többi évhez hasonlóan, idén is ellenőrizték a projekt előrehaladását.
Az utóbbi évben elvégzett tevékenységeket, valamint a projektzárásig fennmaradó munkákat beszéltük meg, valamint terepi bejárás során az évgyűrűfúrásokat, mederbordát, és a 2. szerződésmódosítással új feladatként bekerült tuskózás területét, valamint a gátak állapotát tekintettük meg.
- Részletek
Az állami erdőgazdaságok gazdasági igazgatói és az Agrárminisztérium egyes dolgozói számára vezetett túrát tartottunk.
Az esemény elején Horváth László általános ismertetőt tartott a kaszói erdőkről, elmondta, hogy miért volt szükség a projektre, és mik a hosszútávú céljaink vele. A túra során a Kűvölgyi-tavaknál elvégzett munkákat ismertettük, bemutattuk a monitoring tevékenységeket, említést tettünk a Bükki-tónál és Baláta-tónál elvégzett feladatokról, valamint megnéztünk egy mederbordát. Útközben az Erdőkerülő tanösvényen említést tettünk a tájékoztatási kötelezettségeinkről is.