- Részletek
A KASZÓ-LIFE projekt keretében a KASZÓ Zrt. és a NAIK Erdészeti Tudományos Intézet 2018.05.29-30. között Water in Forests címmel nemzetközi konferenciát szervezett Kaszóban. A konferencián 5 nemzet, 53 fő részvételével képviseltette magát erdészeti, természetvédelmi és vízügyi szakemberei által.
Lábodi István, a projekt menedzsere, valamint Galamb Gábor, a KASZÓ Zrt. vezérigazgatója köszöntötte a megjelenteket, majd Dr. Borovics Attila, a NAIK Erdészeti Tudományos Intézet igazgatója vezette fel a napot a klímaváltozás erdőket érintő hatásainak ismertetésével.
Az első nap folyamán az erdők vízigényéről, a Kárpát-medencét érintő szélsőséges vízháztartási helyzetekről, az erdők egészségi állapotáról, a keskenylevelű kőrist érő negatív hatásokról tartottak előadást.
Ezután a KASZÓ-LIFE projekt keretében elvégzett természetmegőrzési feladatokat valamint a beavatkozások hatásainak vizsgálata során kapott eredményeket részletezték. Az előadások alatt elmondottakat a délutáni terepbejárás során be is mutatták. A Kűvölgyi-tavak felújításával és négy tóból álló tórendszerré bővítésével kapcsolatos munkákat a helyszíneken ismertették. Egy kocsányos tölgy és egy éger monitoringpontot is érintettek, ahol a beavatkozás hatásait vizsgálják. Utolsó állomásként egy vízfolyáslassítást szolgáló mederbordát néztek meg.
A konferencia második napján a klímaváltozás miatt intenzíven terjedő rovarfajokról, az éghajlatváltozás hatásait vizsgáló projektekről hallgattak meg előadásokat a résztvevők.
Az OAKEY-LIFE projekt által a Kecskemét melletti Peszéri-erdőben történő élőhelymegőrzési, helyreállítási munkákat ismerhették meg a résztvevők. Egy következő előadásban a Dráva horvát oldalán történő kocsányos tölgy- és vízgazdálkodási gyakorlat összefüggéseiről, valamint a talajvízszint csökkenés miatti nehézségekről adtak információt. A következő előadás alatt közös szlovák-magyar együttműködésben a Duna árterületének helyreállítási feladatait mutatták be csallóközi és szigetközi területeken. Két előadás a Tiszához kapcsolódott. A nagyvízi meder vízszállító képességének helyreállításáról, valamint 40-60 napos elöntéssel érintett területeken történő természetes erdőfelújításokról nyújtottak információt. A résztvevők megismerkedtek egy legeltetéssel kapcsolatos lengyel projekttel is, ahol juhok legeltetésével történik a gyepek fenntartása. A Turjánvidéken történt vizes élőhelyek megőrzését célzó pályázatról is hallhattak a jelenlévők.
A konferencia során összesen 16 előadás hangzott el, 5 külföldi és 11 magyar.
- Részletek
Budapesten került megrendezésre a "LIFE Kapacitásépítés Magyarországon" című projekt Természetvédelmi tréningje.
A nap során különböző LIFE projektekről hallhattunk előadásokat. Az általános bemutatók mellett a pályázat lebonyolítása során adódó nehézségeket emelték ki, amiből jó tapasztalatokat lehetett szerezni.
- Részletek
2018. május 10-én LIFE Infónapot szervezett a "LIFE Kapacitásépítés Magyarországon" című projekt kedvezményezettje.
Az előadások alatt az új pályázati lehetőségeket mutatták be, valamint két külföldi projektet ismertettek.
- Részletek
Meghívást kaptunk az OAKEYLIFE projekt nyitókonferenciájára, ahol lehetőséget kaptunk a KASZÓ-LIFE céljainak és a projekt keretében elvégzett munkák bemutatására.
2018. március 28-án zajlottak az előadások, ahol több magyar projektet is bemutattak, majd 29-én a projekthelyszíneket jártuk be, ahol az eddigi eredményeket, erdei élőhely-rekonstrukciós munkálatokat, az invazív fajokkal sűrűn benőtt, problémás gócpontok egyikét, illetve a leendő, oktatási célból kialakított bemutatóházat tekintettük meg.
- Részletek
A 2017. augusztus 1-én indult OAKEYLIFE projekt keretén belül a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. és a KASZÓ Zrt. között együttműködés alakult ki. A KEFAG tavaly nyári látogatása után tavasszal a KASZÓ Zrt. vett részt szakmai találkozón a Peszéri-erdőben.
A két állami erdőgazdaság által megvalósított LIFE-program több közös témában egyeztethetett, hiszen mindkettő kiemelt élőhelymegőrzési- és helyreállítási feladatot vállalt nyertes projektjeiben.
Az OAKEYLIFE program egyik legfontosabb célkitűzése a NATURA 2000 fenntartási célok teljesítését fenyegető, legjelentősebb helyi veszélyeztető tényezők felszámolása, elsősorban az invazív fásszárú (bálványfa (Ailanthus altissima), nyugati ostorfa (Celtis occidentalis), kései meggy (Prunus serotina), zöld juhar (Acer negundo)) és lágyszárú fajok (selyemkóró (Asclepias syriaca), kanadai (Solidago canadensis) és magas aranyvessző (Solidago gigantea)) visszaszorításával a Peszéri-erdőben.
Emellett fontos célja a projektnek aktív helyreállítási munkák elvégzésével az Alföldön kiemelt jelentőségű közösségi élőhelytípusok (szubkontinentális peripannon cserjések, pannon homoki gyepek, euro-szibériai erdőssztyepp tölgyesek és pannon homoki borókás-nyárasok) kiterjedésének növelése és azok természetvédelmi helyzetének javítása.
A fenti célok kiemelésével az OAKEYLIFE program eddig elért eredményeit mutathatta be több helyszínt bejárva a Peszéri-erdőben a projektmenedzser a KASZÓ Zrt. pályázati irodavezetőjének.
A szakemberek találkozója sikeres információmegosztásra és eredménybemutatásra adott lehetőséget mindkét fél számára.
- Részletek
A tél végi napok során a kiegyensúlyozott talajvíz-gazdálkodást segítő beavatkozások monitoring-kutatási feladataként sikerrel lezajlott a kijelölt, számozott fákból való ún. növedékcsapok mintavételezése. A speciális fúró segítségével vett mintákon lemérhető évgyűrű-szélességek vizsgálatával a LIFE akció mézgás éger és kocsányos tölgy erdőállományok növekedésére és ezzel összefüggő egészségi állapotára gyakorolt pozitív hatásait szeretnénk igazolni.
A mintavétel időzítésénél fontos szempont volt, hogy az a fák tavaszi nedvkeringésének beindulása előtt történjen, így csökkentve annak a lehetőségét, hogy a törzsön ejtett sebek a faegyedek károsodását okozzák. A megfelelő időzítésen túl, a furatnyílásokat gondosan kezeltük a gyümölcsfák metszésénél is használatos fertőtlenítő és sebelzáró fagél felvitelével.