Az Echo TV interjút készített Horváth Lászlóval a projektről, ami korábbi riportokkal kiegészítve a Zöld Világ című műsorban került adásba.

A felvétel az alábbi linken tekinthető meg: http://www.echotv.hu/video/125297/20171103_Zold_Vilag

 

Az Országos Erdészeti Egyesület Nagykanizsai Helyi Csoportja a Kaszói Helyi Csoporttal közreműködve a Kaszói erdőbe szervezte tanulmányútját. A KASZÓ Zrt. közjóléti létesítményeinek bemutatása és az erdészeti szakmai programok mellett vezetett túrát is tartottunk, bemutatva az elvégzett munkákat és kiemelve a KASZÓ-LIFE projekt erdőkre gyakorolt pozitív hatásait. 

 

 

„A meszes homoki erdőssztyepp-komplex ökoszisztéma szolgáltatásainak helyreállítása a Peszéri-erdőben” elnevezésű, OAKEYLIFE című projektet elnyert KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. projektlátogatást tett a KASZÓ Zrt-nél. A pályázat adminisztrálási feladataival kapcsolatban segítséget nyújtottunk nekik, majd közösen kimentünk a KASZÓ-LIFE projektterületre és bemutattuk nekik, hogy milyen természetmegőrzési beavatkozásokat végeztünk az adott helyszíneken.

   

 

KASZÓ Zrt. adott helyet 2017-ben az Országos Erdészeti Egyesület 148. Vándorgyűlésének. Az egyik szakmai terepi program a KASZÓ-LIFE projekt bemutatása volt, ahol az ország különböző pontjairól érkezett erdész szakemberek ismerkedtek meg a projekt céljaival, az elvégzett munkákkal, és az eddigi eredményekkel.

Horváth László által elmondott köszöntés és általános információk ismertetése után a Kűvölgyi 1. tótól indult a túra, majd az Erdőkerülő tanösvényen haladva a 2. és 3. tavat érintettük. A megállóknál Szalai Kitti elmondta az adott helyszínen elvégzett feladatokat. Ezt követően a NAIK ERTI kollégái a monitoring mintaterületeken a felmérésekről és eredmény kimutatásról beszéltek. A 4. tó megtekintése közben kerültek bemutatásra a Bükki- és Baláta-tónál végzett munkák és az invazív irtás. A résztvevők utolsó megállóként egy mederbordát nézhettek meg. A program a Kűvölgyi 1. tóhoz visszaérkezve zárult.

 

 

A LIFE program 25. évfordulójának megünneplése alkalmából felkerestük a helyi általános iskolát, ahonnét egy osztály érkezett 2017. május 24-én egy túrával egybekötött születésnapozásra.

A gyermekek a projekt keretében létesített Erdőkerülő tanösvényen található 10 megálló alatt megismerkedhettek a KASZÓ-LIFE projekttel, az erdőgazdálkodási feladatokkal, természetvédelemmel, vadgazdálkodással.

A kedvezőtlen időjárás sem szegte kedvüket, az előadást nagy figyelemmel hallgatták, majd a születésnapi torta elfogyasztása még jobban meghozta a jó hangulatot.

 

 

 

 

Brüsszelből ellenőrök érkeztek a projekt végrehajtásának ellenőrzése miatt. Paivi Rauma a pénzügyi elszámolást, Bécsy László a szakmai oldalt vizsgálta, valamint rajtuk kívül a külső monitoring szakértő, dr. Kocsis-Kupper Zsuzsanna, és a Földművelésügyi Minisztériumból dr. Varga Ildikó és Bokor Veronika vettek részt az eseményen. A Lábodi Consulting Kft. nagy segítségünkre volt az ellenőrzés lebonyolításában. Délelőtt prezentáció formájában ismertettük az előrehaladást, délután pedig a projekthelyszíneket látogattuk meg.

A NAIK ERTI és a KASZÓ Zrt. oldaláról is rendben találták a projekt kivitelezését és adminisztrációját.